Nem hiába mondják azt, hogy „a vér vízzé nem válik”, mert ennek bizony minden szava igaz. Az életben ugyanis köttetnek barátságok, melyek adott esetben hosszú-hosszú éveken át tartanak, de mégsem olyan erős ez a kötelék, mint a rokoni szálak. Történhet úgy, hogy egyes rokonokat messzire sodor az élet, lehet, hogy éveken keresztül csak interneten vagy telefonon tarthatjuk velük a kapcsolatot, de abban a pillanatban, amikor személyesen találkozhatunk, újra felfedezzük a régi embert, a maga kis szokásaival, egy-egy pillantásban ugyanazt a régi szempárt látjuk, amelyet régen, mikor valami csínytevésre készültünk vagy kaptak rajta minket. És a beszélgetések… Mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára, ugyanúgy egy hullámhosszon vagyunk, hasonló elveket vallunk, és egész egyszerűen nem tudjuk abbahagyni a beszélgetést.

A rokoni érzések az átélésekben, a közösen eltöltött időben és élményekben szoktak gazdagodni, ezekre az időkre, élményekre pedig olyan jó visszaemlékezni. Aztán pontosan tudjuk azt is, hogy rég nem látott szerettünknek mi a kedvenc étele, és természetesen, azt készítjük el, boldogan kérdezzük, hogy szereti-e még?

Ebéd után egy séta a városban, s a kedvenc helyekre úgy jutunk el, hogy szinte észre sem vesszük, egyszerűen arra visz a lábunk. Közben felidézzük a régi programokat, az itt vagy ott eltöltött esték emléke elevenedik fel. Bizony az érzések sokfélék lehetnek, azt tartják, hogy a szomorúság tart a legtöbb ideig, ezért ezt inkább űzzük el, maradjanak meg a szép, kellemes emlékek és természetesen, a szeretet, az összetartozás érzése.