Bizonyosan mindenkinek van olyan családtagja, ismerőse, aki kedveli a horgászatot, és gyakran kimegy a közelben található vízpartra, úgymond, pihenni és kipróbálni a szerencséjét. Ez a hobbi tulajdonképpen hatalmas erővel, tartalommal és érzések tömkelegével van töltve.

A sporthorgászat ugyanis a halak és természet szeretetét sugallja, azt, hogy milyen csodálatos dolog néha egy kis időre kiszabadulni a mindennapokból, a zajos városból, és átadni magunkat a természetnek. A vérbeli horgászt a szabadság édes érzése a vízparton találja szíven. A pihenésnek eme válfaját nagyon sokan kedvelik, természetesen, leginkább a férfiak. Ők azok, akik még a zord időjárási viszonyok mellett is képesek a parton ülni, pecázni.

Aztán hogy mennyi hal akad a horgukra, már igazán mellékesnek számít, a lényeg az, hogy a szabadban lehetnek, és közben kedvenc hobbijuknak hódolhatnak. Számukra a „Fogd meg és engedd vissza!” jelszó szinte szent, hiszen nem a zsákmány a lényeges. Persze, sajnos, vannak orvhalászok is, akikkel a fent említett mondatot legalább ötszázszor le kellene íratni, hogy megjegyezzék.

De az igazi horgászok valóban csak kifogják, majd visszaengedik a halakat, ők, ahogy ott ülnek a vízparton, sok más, különleges élőlénnyel találkoznak, ami fantasztikus érzés. Ilyenkor eltörpül a fülükbe duruzsoló szúnyograj, télen a növekedő jégcsap az arcukon, illetve azok a gondok is, amelyeket maguk mögött hagytak, mielőtt elindultak volna. Azt kívánják, bárcsak ez a csodás pillanat még nagyon sokáig tartana.